Ahol szabadság van, ott előbb-utóbb mindig lesznek olyanok, akik vissza akarnak majd élni vele, és olyanok is, akik különböző eszközökkel korlátozni, szabályozni akarják majd. A közösségi média megjelenésével ezek a törekvések felerősödtek, a nyomukban járó viták pedig mindennaposakká váltak.

A tavalyi amerikai elnökválasztás során-után megközelítőleg 2 milliárd ember ismerkedett meg közelebbről is az 'álhír' fogalmával. Közülük jó néhányan úgy lájkolták/osztották a sokszor teljesen nyilvánvaló baromságokat is, mintha az életük függne tőle. És bizonyos mértékben és szempontból függ is. Noha az meglehetősen valószínűtlen, hogy a közösségi oldalak nyerték volna meg Trumpnak a választást, ettől függetlenül sokan gondolják úgy, hogy az emberek teljes elhülyítése nem az az irány, amerre a 21. században tartanunk kellene. 

A közösségi oldalak ilyen-olyan, nem túlzottan hatékony ellenintézkedései után, a vakációra induló német parlament nem lacafacázott tovább, és elfogadott egy törvényt, amely ha az uniós rostán átmegy, októbertől arra fogja ösztökélni a közösségi médiumokat, hogy ők se lacafacázzanak sokat a gyűlöletbeszéd, az álhírek, és a felületeiken megjelenő egyéb jogszabályba ütköző tartalmak kigyomlálása során. A törvény nem csak az iparág berkein belül nem aratott osztatlan sikert, de a jogvédők is reklamálnak. A szólásszabadságért való aggódás egyrészt jogosnak tűnik, másrészt ha jogosnak fogadjuk el, akkor viszont korábban sem ártott volna szót emelni érte, vagy pedig hatékonyabban kellett volna. Lásd 4 bekezdéssel lejjebb.

A 'történet' mogyoróhéjban és metaforákban elbeszélve a következő: a 'szereplők' képtelenek közös nevezőre jutni, és megtalálni azt a megoldást, amellyel mindegyikük sebére gyógyír kerülhetne, így a rendelkezésre álló kötszert egymás kezéből kapkodják ki, és hol ennek, hol annak nem jut belőle. De valójában ki, pontosan mit is akar, miért, és esetünkben a mikor és a hogyan kérdése sem elhanyagolható.

A német kormány, nem titkoltan motivációs célzattal, hozott egy törvényt, amely akár 50 millió euróra is büntetheti a közösségi oldalakat, (a legalább 2 millió felhasználóval rendelkezőket) amennyiben 24 órán, nem egyértelmű esetekben pedig 7 napon belül nem veszi le az oldaláról a jogsértő tartalmakat. Heiko Maas igazságügyi miniszter indoklása szerint az elmúlt néhány évben 300 %-kal nőtt a gyűlöletbeszédek előfordulása a neten és "senki sem állhat a törvények fölött" - tette hozzá. 

A közösségi oldalak elsősorban és nyilván profitot, hasznot szeretnének, és ez úgy valósulhat meg leginkább, ha az emberek sok időt töltenek a közösségi oldalakon, és akkor töltenek ott sok időt, ha ott beszélgetni tudnak, szabadon véleményt nyilváníthatnak-cserélhetnek, közösségek alakulnak ki. Mint a való életben. Csak a megosztás gomb kicsit bekavart ebbe az 'idillbe', és amíg a való élet beszélgetései többnyire csak néhány-szemközt maradnak-maradtak, addig a közösségi oldalak a baromságokat (is) szárnyra kapják, és tömegeknek terjesztik. Most ott tartunk, hogy már a közösségi oldalak is 'harcolnának' az oldalaikon fellelhető álhírek és gyűlöletkeltő megnyilvánulások ellen, csak a módszereik hatékonysága hagy némi kívánnivalót maga után, mind minőségi, mind mennyiségi szempontból. 

A jogvédők elismerik, hogy a német törvény célja, a hatályos német jogszabályok betartatása, de véleményük szerint a szűkre szabott határidő a szólásszabadság korlátozásához fog vezetni, azaz a közösségi oldalak bármit törölni fognak, hogy elkerüljék a büntetést. Továbbá azt is kifogásolják, hogy egy magántársaság döntsön a bíróság helyett arról, hogy melyik tartalom jogellenes és melyik nem.

Igen, ez az 'eljárásmód' meglehetősen aggályos lehetne a szólásszabadság szempontjából, de korántsem újszerű. Hiszen élő gyakorlat az, hogy a különböző online sajtóorgánumok és egyéb oldalak kigyomlálhatják a moderálási elvek mentén a nem megfelelő kommenteket. (Sőt, néhányan nem csak a sértő és jogellenes hozzászólásokat 'tüntetik el', hanem az 'etikettnek' megfelelőt is, ha az ellentmond az adott cikk 'szellemiségének', de ez most mellékszál.) Ráadásul ezek a kommentek csak magánjellegű közlésnek minősülnek és nem 'osztódnak', tehát kevésbé 'veszélyesek', mint egyéb tartalmak, posztok, és mégis törlésre kerülhetnek. Ennek fényében elgondolkodtató, hogy ilyen esetekben vajon miért nem sérül a szólásszabadság, vagy ha ilyenkor nem sérül, miért sérül abban az esetben, ha a 'moderálást' történetesen egy közösségi oldal tulajdonosa végzi, jól vagy adott esetben, nem szándékosan, de rosszul?

Mindeközben a 'szereplők' szerencsétlenkedésein jókat röhögnek azok, akik politikai vagy anyagi okokból futószalagon gyártják az álhíreket és gyűlöletkeltő tartalmakat. Ők tökéletesen tisztában vannak vele, hogy lehet ugyan az embereket 'tanítgatni', hogy hogyan szűrjék ki a kamuhíreket, de a többségük sosem fogja lájkolás és osztás előtt egyenként lecsekkolgatni, hogy az állítások egytől-egyig tények-e. Ehhez se idejük, se kedvük. Így aztán a hülyeség és a lustaság vámszedői egy ideig még biztosan nem fognak 'ügyfelek' nélkül maradni. 

Van azonban ami még az álhírgyártástól is erkölcstelenebb, de ugyanakkor röhejesebb. Amikor politikusok minden őket ért kritika kapcsán, a felsorakoztatott tényektől sem zavartatva, felháborodva kiáltják vagy twittelik világgá, hogy azok csupán álhírek, és az ő házuk táján minden a legnagyobb rendben. És mindezt - a következő választásokig legalábbis - következmények nélkül megtehetik.