Ami a soulnak Aretha Franklin, az volt a jazznek Ella Fitzgerald. Az első afro-amerikai nő, aki Grammy-díjat kapott, és első alkalommal máris kettőt, majd az idők során begyűjtött még 11-et. Több, mint 200 lemezt készített, cirka 2000 dalt énekelt fel, és 40 millió albumot adott el. Végigkoncertezte a világot, emberek millióinak rajongása kísérte. Első körben mindössze annyit kellett tennie a siker érdekében, hogy megpróbálja túlélni a gyerekkorát. Aztán szinte már minden ment is, mint a karikacsapás.

Nyilvánosan sosem emlegette ezeket az időket, nyilván nem csak azért, mert nem volt egy panaszkodós alkat. Helyette inkább létrehozott egy alapítványt, hogy támogassa azokat, akik hozzá hasonlóan nagyon lentről, a padlószint nem túl szédítő magasságából kénytelenek nekivágni az életnek.

Még 3 éves sem volt, amikor apja elhagyta a családot. Ekkortájt, a 20-as évek elején sok afro-amerikai indult el az északi államok felé, Elláék is szedték a sátorfájukat, és mostohaapástól együtt a New York állambeli Yonkersbe mentek. Egy szegény olaszok lakta utcába költöztek ugyan, de a szülőknek volt munkájuk, Ellának pedig jól ment az iskola. Szeretett táncolni és énekelni, noha utóbbit csak a templomban gyakorolhatta, mert az iskolai kórusban kizárólag fehérbőrűeknek volt erre lehetősége. Otthon Louis Armstrong lemezét hallgatta a legszívesebben, ekkor még legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy néhány év múlva majd mekkorákat fognak együtt scattelni. Az élet egyébként ekkor még egész elviselhetőnek tűnt.

Édesanyja 1932-ben szívroham következtében meghalt. Nem csak az édesanyját, de egy időre önmagát is elveszítette. Életrajzírója, Stuart Nicholson utalt rá, hogy nagy valószínűséggel  mostohaapja zaklatásai elől próbált elmenekülni, amikor a Harlembe, nagynénjéhez költözött.

A teljes lecsúszás időszaka ez. Egy bordélyban "őrszemként", egy maffia-közeli szerencsjáték bizniszben kifutóként dolgozik, amíg a zsaruk le nem kapcsolják. Előbb egy árvaházba, majd egy fiatalkorúak számára létesített "börtönszerű", ún. reformiskolába kerül. Előfordult, hogy az alagsorban tartották és verték őket. Ella hamarosan elszökött és lényegében 1935 januárjáig hajléktalanként, az utcán próbált megélni. Innen a legritkább esetben vezet út felfelé.

1934. november 17-én elindul a harlemi "csillag születiken". Táncosként megy oda, de a nagyon profinak tűnő Edwards- nővérektől beijed, és az utolsó pillanatban inkább az éneklést választja. A közönség kezdetben gúnyosan lehurrogja, többek között szegényes öltözéke miatt, hogy majd a végén visszatapsolják még egy körre. A versenyt megnyeri, a 25 dolcsit megkapja, de hiába az egyedülállóan jó hang, a nyeremény másik részét, a fellépési lehetőséget, rendezetlen, ápolatlan külseje miatt soha. Tetszett volna megfésülködni. (ironikus szmájli)

A kallódó Ella, a "csiszolatlan gyémánt" végül megtalálta az utat felfelé és hatalmas sikereket könyvelhetett el nem annyira rövid élete során. Utolsó napjait Beverly Hills-i otthonában, fia és unokája, Alice társaságában töltötte. 

Hány Ella van? - kérdezte Mr. Tunney, a reformiskola legutolsó felügyelője a New York Times újságírójától. Mintha az újságíró tudná? Mintha bárki tudná?