A feminizmus egyetemes történetének megírásakor a magyar vonatkozások nem sok karaktert emésztenének fel. Sőt a jelenkori magyar feminista megmozdulások sem tekinthetőek - a legnagyobb jóindulat mellett sem - tömegmozgalmaknak. Miért alakult ez így? Ha egyenjogúságot nem, akkor mit szeretnének a magyar nők?

Ha beleolvasunk itt-ott a feminizmus históriájába, azonnal feltűnik, hogy a nők öntudatra ébredése annakidején (is) a felső- és középosztály 'sportja' volt, és ez alig-alig változott az idők során. A többiek többsége ma is a létfenntartás ügyes-bajos dolgaival tölti ideje nagyobbik részét. Miután Magyarországon a középosztály elsorvasztása meglehetősen jól halad, a feminizmus lehetséges emberanyaga is nőttön fogy. Persze nyilvánvaló, hogy azon túl, hogy most éppen egy középosztálynélküli társadalom építése zajlik, egyéb okai is vannak, hogy a magyar nők nem igazán akarnak feministának állni, de még annak látszani sem.

A mai magyar társadalom egy bizonyos, de meglehetősen hangos-hangadó része, részben felülről, a hatalom által is 'felheccelve', a (nagyon) hagyományos értékrend híve. Ami önmagában még nem lenne végtelenül tragikus, hiszen más társadalmakkal is 'előfordul az ilyesmi', de a mi esetünkben a család és a vallás, mint értékek, teljesen maguk alá gyűrnek minden mást. Siker, önmegvalósítás? Hagyd a francba, legyél inkább jó munkásember. Hogy mi lesz veled 10-15 év múlva? Ne foglalkozz vele. Majd a robotokat is megállítjuk, lehetőleg majd őket is óriásplakátokkal. Nem kedvez ez a közeg a női önmegvalósítás szárba szökkenésének. Legalábbis nem annyira.

A harmadik ok, amiért még a Betyársereg létszáma is magasabb, mint a magyar feministáké, a magyar nők bizonyos részének gondolkodásmódja és kezdeményezőképességének hiánya, azaz ők önmaguk. Egyrészt 'semmi hátrányom nem származott abból, hogy nő vagyok', mondják sokan. Lehetőleg maradjon is így, csak hát mindig van egy első alkalom. Másrészt 'a feministák azért azok amik, mert a kinézetük miatt nem kellettek a férfiaknak, ettől boldogtalanok lettek, férfigyűlölők és végül leszbikusok is'. :D A 'feleségek' pedig egytől-egyik szépek és boldogok, nyilván. Harmadsorban pedig az önmegvalósítás igénye egyszerűen meg sem fogalmazódik. Az anyaság a lét értelme, ettől jobb dolog egyik nővel sem történhet. Oké, ha jobb nem is, de még más is esetleg?  Az alfa és az omega között azért van még néhány betű.

A szavaknak óriási hatalma van. Ha magyar és 'civil közönséget' szeretnénk meggyőzni-megszólítani, akkor az idegen- és a szakszavaknak viszont nem annyira. Néha a feministákkal kapcsolatban is ugyanazt érzem, mint amikor néhány politikus beszédét hallgatom. Mintha kizárólag önmagukat és esetleg a kollégájukat, politikustársukat szeretnék meggyőzni. Kicsit sarkítva ugyan, de akinek nincs témába vágó diplomája és legalább egy középfokú nyelvvizsgája, annak esélye sincs megérteni, mit 'vakerálnak'. (Néhány politikus persze éppen ellenkezőleg, és inkább fájóan egyszerű, de ez mellékszál.) A férfiak és a nők közötti egyenlőség helyett is mennyivel jobban hangzik az egyenjogúság, az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód kifejezés. Sokkal nehezebb így a férfiak és nők 'egyformásítását' belevizionálni, belemagyarázni, elvégre nem is arról van/lenne szó.

Az ötödik pont rólam szól és a hozzám hasonlókról. Nem tartom magam feministának, de nyilván nem azért, mert azt gondolom, hogy a feminizmus valami borzalmasat jelent. Leginkább ugyanazért nem, amiért a különböző politikai ideológiákhoz sem vonzódom. Mára a feminizmus is egy gyűjtőfogalom lett, számos irányzattal, és én és a 'felfogásom' nem illeszkedik bele ebbe a rendszerbe. Úgy is fogalmazhatnék, hogy vannak bizonyos fenntartásaim.

Számomra a női egyenjogúság alapvetően egy jogi 'probléma'. A "női jogok, emberi jogok", mondta Hillary Clinton, és ez egy olyan mondat, ami mögé szívesen beáll az ember. Ami mögé például nem tudok beállni, az a kötelező női kvóta* követelése. Véleményem szerint nem csak a 'negatív', de a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció. A hátrányos helyzetű csoportokat nyilvánvalóan segíteni kell céljaik elérésében, hasonló esélyt kell biztosítani, de inkább a "nem halat kell adni az éhezőknek, hanem megtanítani őket halat fogni" elv alapján. Senkinek sem tett még jót, ha nulla erőfeszítés után hullott valami az ölébe. 

Ami a feminizmus egyéb törekvéseit, például a szexizmus társadalomból való 'kigyomlálását' illeti, a közeljövőben átütő sikerre szerintem nem igazán van kilátás. Példamutatás, oktatás, nevelés, és akkor talán egyszer valamikor, előbb vagy utóbb gyümölcsöt hoz majd az elültetett mag. Nyilván még nem holnap.

*A blog neve csupán egy 'metafóra', amely a társadalom női hányadára utal, és a célja, hogy sikeres nők történeteivel példát mutasson illetve motiváljon-inspiráljon másokat, csak a szerzőjét folyton elsodorják a közélet és a politika eseményei az eredeti/alapvető céljától. :) 

 A szerző nem ismeri a feminizmus és az antifeminizmus szakirodalmát behatóan. Információi nagyrészt saját szűkebb és tágabb környezetének megfigyelésein alapulnak.