Ha egy költő életéről szeretnénk tűpontos képet kapni, hagyjuk a wikipediat, és a legokosabb amit tehetünk, ha fellapozzuk összegyűjtött verseit. Ha eszetlen mákunk van, és Szécsi Margit esetében van, akkor ráadásul időbeli sorrendben találjuk a verseket, és így a puzzle szinte magától áll össze. Kevés dolog van, amire nem derül fény.

Talán nem lesz belőle baj, ha megidézem mindmáig kedvenc háromsorosomat, aminek két sorát édesanyám mondogatta oly sokszor, most pedig már magamnak muszáj:

" Két kezem ölel, mosogat, s mutat

hülyéknek fügét, gyereknek árnyék-nyulat,"

Az utószóban, ha esetleg nem tanultunk meg a sorok között olvasni, mert egy ideig nem volt rá szükség, akkor Szécsi Margit személyesen árulja el, hogy miért születtek meg ezek a versek: "...megsejtek és megítélni áhítok mindent, ami bennünket nem szeretni, de megalázni, felhasználni, idomítani akar- -mindent, ami szárnyakat tarol."

A gondolatoknak sosem jár le a szavatossága.